Nem születtél áldozatnak…

Ha olvastad az előző bejegyzéseimet és már tudod, hogy NEKED is EZ HIÁNYZIK, ejtsünk néhány szót arról ami meggátol minket abban, hogy valóban SZERESSÜK ÖNMAGUNKAT.

Elsősorban az a téves hitrendszer amit a társadalom és a közvetlen környezetünk életünk során elfogadtatott velünk, miszerint az önszeretet egyenlő az önzéssel.

Nos, akkor most engedd, hogy eloszlassam azt a tévhitet. Continue reading “Nem születtél áldozatnak…”

Nem élhetünk önmagunk ellen.

A megfelelési kényszerrel egy időben tudattalanul megjelenik az életünkben a Félelem. Melynek elkerülése érdekében elnyomjuk saját belső késztetéseinket és elfogadjuk a szülő, nevelő által meghatározott utat. Elkezdjük elfojtani a saját belső késztetéseinket és az elvárásoknak megfelelni. Vagyis jobban szeretni a másik embert önmagunknál.

Ez az út, – amennyiben a szülő erre nem tudatos, – egyre távolabb sodorja a gyereket élete során attól a feladattól ami az ő személyes sorsfeladata lenne. Continue reading “Nem élhetünk önmagunk ellen.”

A megfelelés kényszere…

Az előző bejegyzés végén ott tartottunk, hogy miért is vagyunk betegek? A válasz :” Azért, hogy boldogok lehessünk”.

Ezt a – bizarrnak tűnő – kijelentést egy kicsit mélyebb megközelítésből kell vizsgálnunk.

Arról volt szó, hogy leszületésünk előtt megtervezzük a földi életünk alatt elvégzendő feladatainkat, amelyek megtapasztalása által biztosítjuk a fejlődésünket a tudatosodás útján, mely a sorsunk beteljesedéséhez vezető út. Ezzel a meghatározott tervvel érkezünk. Continue reading “A megfelelés kényszere…”

Miért nem vagyunk boldogok?

Mindannyian tudjuk már amikor megszületünk, hogy mit szeretnénk átélni minden egyes pillanatban ahhoz, hogy jól érezzük magunkat és boldogok legyünk földi életünk során.

Mert – mint tudjuk -, ez az életünk legfőbb célja, a Boldogság. Boldognak pedig akkor érezzük magunkat, ha a szeretet, nagyrabecsülés és bőség érzését tapasztaljuk folyamatosan az életünk minden területén. Ennek a megvalósításán kellene dolgoznunk egész földi életünkben. Ezért születtünk meg ide, hogy ezt megtanuljuk. Continue reading “Miért nem vagyunk boldogok?”

Életküldetés

A spirituális elméletek szerint örökkévaló bölcs és szabad szellemek vagyunk. Az univerzum energiájának és ezáltal az isteni szeretet energiájának része, amely anyaggá – fizikai testté – sűrűsödve leszületett ebbe a Földi létbe, hogy megtapasztalja azokat a tanulnivalókat amelyeket csak itt ezen a Föld nevű tanuló bolygón a három dimenziós világban élhet meg.

A szellem az általa vezérelt lélek által kerül kapcsolatba azzal a testtel amelyet leszületése előtt kiválaszt magának. Természetesen ez a kiválasztás sem a véletlen műve,

életút, életfeladat
életfeladat amiért erre a bolygóra születünk

Continue reading “Életküldetés”

Miért vagyunk betegek?

Miért vagyunk betegek? Felelősek vagyunk-e a saját egészségünkért? Hogyan hat a betegségünk a környezetünkre? Miért és mire van szükségünk? Mi hiányzik?

Ezekre a kérdésekre csak nagyon ritkán jut eszünkbe megkeresni a választ, vagy egyáltalán nem.

A betegséget az általánosan elfogadott magyarázat szerint kívülről kapjuk. Valamilyen külső, negatív esemény, fertőzés, baleset, stb. az oka annak, hogy fájdalom vagy más kellemetlen testi tünetet tapasztalunk. Vagyis nem mi vagyunk a felelősek azért ami történik velünk.

tiszta lappal érkezünk

Continue reading “Miért vagyunk betegek?”