Gyermekbetegség – Szülőlélek Gyógyítás Workshop Dénes Margittal

Mire számíthatsz a Workshopon?

A workshopon átbeszéljük, hogy hogy alakul ki egy betegség egy gondolatból és hogy lehet ugyanazt visszafejteni, egészséggé tenni.
Melyek a betegségekkel kapcsolatos tipikus hitrendszerek – tudatalatti gondolatminták – amelyeket működtetünk, és hogy tudunk kiszállni belőlük.

Megbeszéljük, hogy a fentiek alapján a saját életünkben milyen minták vannak jelen a gyermekeink betegsége esetén. Azzal, ami feljön dolgozunk rögtön a ThetaHealing módszerével. Beazonosítjuk, és a korlátozó tudatalatti mintákat felülírjuk segítő, támogató verziókra. Vizualizációs gyakorlat keretében gyógyítjuk a gyermekeinket és magunkat a fogantatásuktól kezdődően mostanáig és tovább.

Várható eredmények:
Mindezek következtében várhatóak azonnali pozitív változások az életetetekben. Jobban fogod érteni önmagad és a gyermeked és a későbbiekben is könnyebben túl lesztek egy-egy betegségen, mert jobban fogod tudni, hogy mit kezdj vele.

Kiknek ajánlom:
Mindazoknak, akik érintettnek érzik magukat a fenti témák bármelyikében, köztük nagyobb gyerekek szüleinek is

Előképzettség: Előképzettség nem szükséges

Részvételi díj: 15000 Ft  helyett most: 

Részvételi díj: Ingyenes, regisztrációs díj van, ami 1500 Ft
A workshop legalább 6 fő esetén lesz megtartva.

A helyek száma korlátozott, ezért előzetesen írásban szükséges regisztrálni az alábbi űrlapon:
https://drive.google.com/open?id=1O-8H8Q9G2kSZxZ1LfjLRfCRsy6A-82OI8u_qg6qoTjs

Jelentkezési határidő: március 20.

Következő alkalmak:

Időpont: 2019. március 27. 9.00-16.00 óráig 1 óra ebédszünettel INGYENES!
Helyszín:  Medi-Hol Boldogságműhely (9600 Sárvár, Árpád u. 17.)

Mélymasszázs-kimozgatás Zsitek Szabolcs

A masszàzs egy fantasztikus dolog.

Javaslom mindenkinek,hogy egèszsège, frissessège èrdekèben rendszeresen keressen fel egy masszőrt!

Azonban,ha ùgy èrzed,hogy ennèl mèlyebbre hatò mòdszerre is szüksèged van,mert:

-Tartòs,vagy visszatèrő izom és ìzületi fàjdalmaid vannak.

-Esetleg fàradékonynak,levertnek èrzed magad,

-Régóta nem tudsz aludni,

-Fejfàjàs gyötör,stb.,

Akkor szükséged lehet egy “kimozgatòs”mèlymasszàzsra.

Kényelmes viseletben,tehát melegítőben és pólóban is végezhető, ezért feszélyezve sem kell érezned magad. Tùlzàs nèlkül állíthatom,hogy egy fàjdalom mentes testi és lelki újjászületésben lesz rèszed.

Ha szükségét érzed, szívesen segítek.

Hívj és iratkozz fel! 06303894201

Zsitek Szabolcs

Csontrakò-Mèlymasszőr, Svèdmasszőr, Frissìtő talpmasszőr, Segítő

A Mantra ereje és a szemkontaktus mágiája Tulok Ildikóval

Ez az egy-másfél órás együttlét csak rólad szól. A te belső világodról, a benned zajló folyamatokról. Két részből áll a gyakorlatsor, az első részben kb. fél órás közös zenés mantrázás lesz, utána következik a lélektől-lélekig gyakorlat.

💟Mantra: Szent szavak-rezgés
A legkézenfekvőbb hang az emberi hang, mellyel gyógyító hangokat tudunk létrehozni. A mantrák ismételgetése tulajdonképpen egy meditációs gyakorlat, amely rendszeres gyakorlással megváltoztatja az elménk minőségét, belső harmóniát, nyugalmat és békét hoz el a számunkra. Fegyelmezik, lecsendesítik a tudatot, ezáltal közelebb kerülünk igazi lényünkhöz.

Theta Healing Haladó tanfolyam Dénes Margittal

Ezen a tanfolyamon elmélyítjük, gyakoroljuk az Alap tanfolyamon tanultakat.

Megtanuljuk a Bébi az anyaméhben gyakorlatot, mely a magzati időszakot hivatott gyógyítani, és rendkívül nagy erejű gyakorlat.
Összetört lélek újrateremtése gyakorlat.

Rengeteg, rengeteg letöltés, elengedés, önmunka 3 napon át

Újravesszük, gyakoroljuk az ásást.

Dolgozunk félelmeken, neheztelésen, haragon, elutasításon, sajnálkozáson. Minél több negatív, lehúzó élményt, érzelmet elengedünk.

Megtanulunk a létezés különböző síkjaival (rezgéstartományok) dolgozni. Megismerkedünk a különböző síkok feltételrendszereivel, rengeteget tesztelünk és ásunk azzal a céllal, hogy minél tisztábban kapcsolódhassunk a 7-es síkhoz és hatékonyabbak legyünk a technika használatában. Rengeteg korlátozó tudatalatti mintát alakítunk át, amelyek akadályozzák, hogy a jelenben megéljük, amit szeretnénk.

Rengeteg gyakorlat lesz, külön minden síkkal, és azon felül is, mint például:
– megtanulunk makrót készíteni, és a theta-állapot gyors elérését
– gyakoroljuk a leolvasást szervetlen anyagokon, növényeken, állatokon
– megtanuljuk hogy tudjuk segítségül hívni a különböző síkok képviselőit az életünkhöz
– behívjuk az őseinket, beszélünk, akivel szeretnénk, vagy aki velünk szeretne
– kapcsolatba lépünk az ötös sík felemelkedett mestereinek energiájával
– beszélgetünk a saját felettes énünkkel
– ismerkedünk a törvények síkjával

A tanfolyam elvégzésével drasztikusan fog növekedni a problémamegoldó-eszköztárad, amellyel sokkal hatékonyabban haladhatsz majd a céljaid felé.

Jelentkezés: denesmargit@gmail.com-on írásban
Jelentkezési határidő: 2019. január 25.

Részletek:
http://www.anyalelek.hu/thetahealing-halado-dns2-tanfolyam/

Családállítás Tulok Ildikóval

A családfelállítás során az állíttató számára fontos családtagokat más személyek /jelen lévő segítők/ képviselik. Megnyilatkozik mind a távol lévő személy, mind a múlt, tehát nem csak élő családtagok lehetnek jelen, hanem a halottak is, mert a közös lélek egyaránt magába foglalja az élőket és a halottakat is, és felszínre kerül sorsuk története.
A kezdőkép alapján a résztvevők mozgatásával és a kimondott oldó mondatokkal eljutunk addig a képig, ahol minden családtag a maga helyén áll, és jól érzi magát.

A részvételhez előzetes regisztráció szükséges!

Tulok Ildikó: 06-30/947-0469
Vagy emailen: tildiko67@freemail.hu

Navigátor-club társasjátékok nem csak felnőtteknek

Önismeret és Pénztudatosság játékosan!
A Navigátor klub célja, hogy játékos, kötetlen, vidám, mégis tanulságokkal és felismerésekkel teli szórakozási lehetőséget biztosítson életed két legfontosabb alap pillérének közelebbi megismeréséhez.

Játssz és szerezz új barátokat, ismerősöket és pozitív élményeket. Netán hasznos felismeréseket melyek felráznak Csipkerózsika álmodból.

Lehet, hogy rájössz, hogy nincs olyan jó élet aminél nem lehet még sokkal de sokkal jobb, csak azt még elképzelni sem tudod.

Hagyd, hogy táguljon a látószöged, a rálátásod a saját életedre és azokra a területeire melyekkel nem vagy 100 %-ban elégedett.

Lehetőséged van megélni mindenből a legjobbat, a számodra legmegfelelőbbet, ha képes vagy meglátni és befogadni azokat az információkat amelyek utat mutathatnak neked.

Nem kell mást tenned, csak játssz! Gyere és keress új lehetőségeket, új nézőpontokat és lásd meg önmagadban a teremtő csodát! Töltsd építően és önmagad számára hasznosan a szabadidődet!

Hogy mit játssz?

Kattints ide:

Bővebb információ

– az Üzenet társasjátékról:

ÜZENET TÁRSASJÁTÉK

– A Cash Flow társasjátékról:

CASH FLOW TÁRSASJÁTÉK  

Manuálterápiás nap – kedvezményes lélekmasszázzsal

Hétfőnként egyéni manuálterápiás kezelésekre jöhetsz, hogy frissen, energikusan, feltöltődve és a negatív energiáidtól megtisztulva, megkönnyebbülve vághass neki az előtted álló hét feladatainak.

Amit igénybe vehetsz:

Ringató lélekmasszázs – Bővebben információ (időtartam, ár, stb.) ITT .

Ez a gyengéd és mégis intenzív lazítási technika alkalmas a kimerültség, stressz, és az érzelmi blokkok oldására. Felszabadítja és felerősíti az energia áramlását testünk energia vezetékeiben. Így az addig energia hiányos (beteg) testrészeink újra képesek lesznek a hibátlan működésre. Beindulnak az öngyógyító folyamatok, és a kezelés ideje alatt közelebb kerülhet a kezelt személy saját legbelső énjéhez.

A kezelés rendkívül hatékonyan alkalmazható szorongó, rossz alvó, befelé forduló, nyugtalan, viselkedési problémás gyermekeknél is.

nyugtató, ringató masszázs

Ezt a lágy, ringató masszázstechnikát rendkívüli módon szeretik a “pocaklakó” babák. A kismama egy mély, nyugalmi állapotot él át gyermekével együtt, megszabadulva a testi változások kellemetlen tüneteitől.

Lágycsontkovácsolás – Bővebben információ (időtartam, ár, stb.) ITT .

Testünk vázrendszerének tartó oszlopa a gerincoszlop. A gerincoszlop rendellenességei negatívan hatnak egész testünk működésére. A rendellenes tartásból fakadó fájdalom ellensúlyozása érdekében a gerincoszlopot tartó izomzatot is rendellenes – görcsös, feszes – működésre kényszerítjük. Ezek a megfeszített izmok fokozottabban húzzák össze a gerinccsigolyákat, amik még inkább rendellenes pozícióba kerülnek.

A Holistic Intuitív Pulsing  alapja a lazítás, kimozgatás, nyújtás. A kezelések során alkalmazott technikák bizonyos esetekben nem kellemesek, de nem is fájdalmasak. A rossz pozícióban rögzült izületeket, görcsös, néha megrövidült izmokat kell kilazítani, helyükre mozgatni.

Add meg a testednek is ami jár, mert ő a lelked temploma!

Várlak szeretettel: Cecília

Hawaii Lomi-lomi masszázs-A szeretet érintése Tulok Ildikóval

A szeretet a legerősebb gyógyító erő.
Az érintés, az ölelés, a bőrrel való kontaktus, amikor szeretetet adunk vagy kapunk, fizikai, szellemi és érzelmi változást idéz elő bennünk.
A Lomi -lomi masszázsban megérzed a szeretet energiáját, melyet az érintés ereje lobbant lángra.
Az érintés, a simogatás felülírja a fájdalomérzést, a gyengéd érintés hatására sejtszinten oldódnak a blokkok.

Bővebben ITT olvashatsz róla.

ACCES BARS kezelés Tulok Ildikóval!

Mi az Acces?
Olyan eszköz, amely lehetővé teszi számodra, hogy érzékelésből, tudásból, létezésből és befogadásból, megengedésből működj.

Mit tehetsz te és a tested, ami lehetővé tenné neked, hogy megváltoztass bármit amit szeretnél? Hogyan lehetne bármi az életedben még ennél is jobb?
Ezt mutatja meg neked az Acces Bars.

Hogyan működik?

Bővebben az Acces Bars-ról ITT olvashatsz.

Game of Life tanfolyam Dénes Margittal

Az Élet játéka tanfolyam célkitűzése, hogy képessé tegye a ThetaHealing® konzulenseket arra,hogy sikeressé váljanak az életükben és a vállalkozásukban egyaránt.

A 3 napos tanfolyam 7 lépésben vezet végig a céljaid eléréséhez vezető úton, gyakorlatilag megtanít professzionálisan működtetni a Vonzás Törvényét.

A remekül összeállított tematika és munkafüzet segítségével segít felfedni azokat a blokkjaidat, amelyek visszatartanak az önmegvalósítástól.

A tanfolyam 2010-ben jött létre, Hiroyuki Miyazaki (Hiro) a ThetaHealing® japán képviselője dolgozta ki, és Vianna, miután ő is elvégezte a tanfolyamot, olyan pozitív változásokat tapasztalt, hogy felvette a képzést a ThetaHealing® tanfolyamok sorába.
Hiro ThiNK képviselővé válását követően japánban a ThetaHealing 900%-os növekedést ért el 2 év alatt, amivel az egyik legnépszerűbb alternatív gyógyító technikává vált az országban. Hiro korábban 17 évig dolgozott a pénzügyi ágazatban a Wall Streeten, jópár nagyprojektben bizonyítva rátermettségét. A ThetaHealing technikával tériszonya miatt került kapcsolatba, amely egy kezelés után megszűnt. Mindezt egy ejtőernyős tandemugrással ellenőrizte le, majd eldöntötte, hogy meg akarja tanulni a technikát. Elkezdett kollégáinak, korábbi munkatársainak coachingokat tartani és felfedezte, hogy az üzleti sikeresség nagy mértékben összefügg az egyének egyéni gondolataival, azzal, miben hisznek, mit tartanak lehetségesnek stb.
Időközben eldöntötte, hogy főállású ThetaHealer lesz és kitűzte célul az 1 millió dolláros jövedelmet a gyógyító praxisban, amit el is ért. Mindehhez önmagán is a ThetaHealing technikát alkalmazta, majd a tapasztalataiból összeállt ez a képzés.

Szükséges előképzettség: Alap, Haladó, Áss mélyebbre tanfolyamok

Jelentkezési határidő: 2019. május 20.

Ismétlőknek 50% kedvezmény.

Részletek: http://www.anyalelek.hu/thetahealing-game-of-life-az-elet-jateka-tanfolyam/