Az ügyvéd aki megváltoztatta az életemet

Igen… A véletlen, – amiről tudjuk, hogy nem létezik – úgy hozta, hogy megismerkedhettem valakivel aki az én ismereteim szerint kuriózumnak számít mai világunkban.

Alig múlt harminc éves és korát meghazudtoló módon állít példaképet sok ember számára.

Az, hogy ki szeretne hozzá hasonló életszemlélettel élni ma, elgondolkodtató kérdés. Azonban egy biztos: a nyugodt, kiegyensúlyozott sikeres élet titkát ő már tudja.  Nem csak tudja, alkalmazza is.

Ami azonban valóban példa értékű, hogy ő ezt is meghaladta. Magas szintű szakmai ismereteit elmélyítve, megszilárdítva a már átélt tapasztalattal, megfűszerezve határozottsággal, humorral és beburkolva őszinte ember szeretettel, jó szándékkal és tett vággyal, – a tudást már nem csak egyetemi szinten, de saját felnőtt képzésein is oktatja.

Mégpedig azzal a határozott szándékkal, hogy a párkapcsolatban férfi és nő, a család alap pilléreiként két ember őszinte és harmonikus kapcsolódását, valódi szeretet alapú együttműködését valósítsa meg. Olyan szilárd alapokat adva ezzel a születendő utódaiknak, melyek nélkül egyetlen gyermeknek sincs stabil érzelmi háttere ahhoz, hogy szárnyait valódi egyéniségének megfelelően bontogassa.

Ő Dr. Mészáros Ádám, aki a családok megmentésére tette fel az életét, a párkapcsolati konfliktusok megoldásában nyújtott munkájával. Úgy gondolom, ez mindenek felett elismerésre méltó, nemes küldetés. Hitvallását családi indíttatása és példaszerű élete teszi hitelessé.

A problémás, vagy válással végződő párkapcsolatok számát tekintve itt is könnyen megállapítható az az örök igazság, hogy egy fecske sosem csinál nyarat. Ezért Ádám kidolgozott egy professzionális módszert, egy szétbontható és egymásba illeszthető elemekből álló tematikát, melyet oktatási keretek közt átadva a képzéseken résztvevőkből, tanácsadói hálózatot épített ki.

A képzés minden egyes napja után egyre jobban megerősödött bennem a felismerés, hogy végre a helyemre kerültem. Megtaláltam az utamat.

Sok éve kezdtem foglalkozni az emberi viselkedést kutató tudományokkal, mert eljött az az idő az életemben mikor már nem tudtam tétlenül elmenni a saját kapcsolati kudarcaim mellett.

Tanulmányaim fő irányvonala mindig a személyiség fejlődést és a viselkedést meghatározó belső motivációk okainak feltárása volt. Akkoriban számomra ezt nyújtotta a grafológia. Később az alternatív gyógyászat és a betegségek lelki okainak megismerése és terápiás lehetőségei is az érdeklődési körömbe kerültek.

Elsősorban a saját életem minőségének javítása volt a hajtóerő. Az utóbbi néhány évben született meg az elhatározás bennem, hogy a testi és lelki egészségemben bekövetkezett pozitív változásokhoz vezető alternatív megoldási lehetőségeket az arra fogékony érdeklődőknek is átadjam, megmutassam.

Azonban a sok tanult technika közül egyiket sem éreztem valóban a magaménak, hozzám igazán közel állónak.

Ennek ellenére az általam felállított terápiás módszerről ma is biztosan állítom, hogy hatékony javulást eredményez, megfelelő számú alkalmazás esetén.

A Medi-Hol terápia lényege és fő alkotó eleme a manuális kezelésekre épül, igény esetén a lelki okok feltárásának lehetőségével.

Nem telt el sok idő, hogy kiderüljön számomra, hogy a problémákkal jelentkezők nagyobb részének első sorban lelki támogatásra van igénye. Úgy gondolom, hogy nincs ezzel semmi baj, a gyógyulás így is úgy is bekövetkezhet, az okok feltárásával azonban véglegesen.

Mégis úgy éreztem, hiába rendelkezem több képesítéssel és szerteágazó információval, mert szerettem volna egyetlen speciális területre fókuszált, kézzel fogható, valódi segítséget nyújtani.

Így elkezdtem keresni azt az élet területet ahol hitelesen tudom a megszerzett tudásomat mások hasznára fordítani. Tréningeken vettem részt, hogy tovább fejlődjek, mégsem éreztem azt, hogy  az elképzelésemnek bármelyik tökéletesen megfelelne.

Aztán egyszer csak szembe jött velem egy hírlevél az általam párkapcsolati mediátorként ismert és fentiekben említett, eredetileg jogász végzettségű fiatalembertől.

Amint elolvastam a képzési lehetőséget amit kínált, azonnal  tudtam, hogy nekem ez kell.

Aztán eljött a képzés ideje és ezzel együtt jött a felismerés is.

Már tudom, hogy egészen mostanáig pontosan azt nem láttam meg ami a legkézenfekvőbb dolog volt. Azt, hogy csak az áll közel hozzám, abban lehetek valóban hiteles és hatékony ami tapasztalati szinten a részemmé vált. Most már tisztán látom, hogy ez pontosan az a terület ahol az én életem volt az „állatorvosi ló” esete. Így,  szinte minden jellemző párkapcsolati problémát megtapasztaltam.

Mondhatom, hogy ami két ember kapcsolatában probléma és konfliktus helyzetként  megtörténhet, az velem megtörtént. Már tudom , hogy egy hatékony segítő, támogató módszer egy hozzáértő kísérő  sok lelki megpróbáltatástól óvott volna meg.

Megéltem és megtanultam sok mindent, és mára eljött annak az ideje mikor  külső szemlélőként csak a megoldásokat látom, azokra fókuszálok.

Elméleti és tapasztalati tudásom birtokában folytatom megkezdett tanácsadói tevékenységemet, hogy átadjam ezt a hatékony módszert mindenkinek aki szeretne megoldást találni a párkapcsolatában megélt problémákra.

Kiélezve a munkámat erre a speciális területre, szükség esetén alkalmazva az Életgyógyászat eszközeit, együtt képesek leszünk harmóniát teremteni jó néhány döcögő párkapcsolatban.

Így történt, hogy egy fiatal ügyvéd – aki nem mellesleg zseniális párkapcsolati tréner is – akaratán és tudtán kívül talán örökre megváltoztatta az életemet.

Már csak egy dolgom maradt… , tovább adni a használható tudást.

MERT SZERETNI ÉR!

További hasznos információkért ás ajándékaimért iratkozz fel a Hírlevelemre itt:

feliratkozás

Bejelentkezés egyéni terápiára rövid probléma leírással az info@medihol.hu e-mail címen

Szeretettel várlak. 

Némedy-Nyul Marianna Cecília                                                                          Életgyógyász-Életküldetési Konzulens