Azért születtél…

AZÉRT SZÜLETTÉL, HOGY KITELJESEDJ VALÓDI ÖNMAGADBAN  A SZERETET ÁLTAL.

Amikor megszületünk egy előre eltervezett életfeladat megvalósításának a szándékával érkezünk. Ehhez kapjuk segítségül a belső súgást, melynek feltételek nélküli követése önmagában is a boldogság eléréséhez vezethet. Ezt a képességünket azonban a születésünket követően egyre inkább elfelejtjük használni és elkezdünk alkalmazkodni a környezetünk elvárásaihoz az életben maradásunk érdekében.

A három dimenziós földi létünkhöz elengedhetetlenül szükséges egy össze kötő kapocs, hogy támogatásával a fizikai szükségleteket meg tudjuk teremteni magunknak. Ezért alakul ki a külvilág impulzusainak, ingereinek a befogadását, szűrését és a reakciók elsajátítását segítő Ego. Általa tudatosulnak bennünk a környezetünk működési elvei amikhez alkalmazkodnunk kell az életben maradásunk, később a társadalomban való működésünk érdekében is.

Az elme elraktározza azokat a jeleket amik a különféle élethelyzetekben már pozitív vagy negatív biztosítékként szolgáltak, így kijelölik a komfortzónánk határát. Pl. Ha gyerekként betartod a szüleid szabályait akkor szeretetet kapsz és mindent ami ehhez köthető. Ha lázadsz és felrúgod a szabályokat, vagyis kilépsz a komfortzónád határán akkor feltehetően büntetést kapsz, úgy érzed megvonják tőled a szeretetet és mindent ami azzal jár. Vagyis, az érzelmi  biztonságod érdekében inkább maradsz a kijelölt határokon belül. Ez a TUTI.

Fogalmad sincs róla mi az ami a komfortzónád határain túl várna rád, pedig a lelked menni akar, ő fejlődne, tapasztalna. Ezért jött ide.

Az Egód azonban figyelmeztet minden egyes próbálkozás előtt, hogy vigyázz, mert baj lesz. Emlékszel? Egy gondolat melynek hatására össze szorul a gyomrod. Holott nem tudhatod amíg valóban ki nem próbálod. Mert az egód csak a korábbi tapasztalataidból tud meríteni, azonban kétszer sosem történik meg ugyanaz. Neki viszont nem fontos a fejlődés, csak a túlélés és a biztonság.

Természetesen az egó valódi és szükséges védelemmel is ellát, hiszen ő az aki megvéd a veszélyes helyzetekben. Mert már van tapasztalata. Ezért kell a kicsi gyermeknek a szülő gondoskodása és tapasztalatai. Mert az ő egója még sok önvédelmi tapasztalattal nem rendelkezik. Így válik hasznunkra a Félelem, ami kizárólag az Egó terméke.

Most már csak egy kérdés van amit tisztáznunk kell, ha felismerjük magunkban a félelmet. Mégpedig az, hogy

VALÓBAN KELL-E FÉLNI?

Aki nem meri átlépni a komfortzónájának a határait a belső késztetései ellenére sem, ugyancsak folyamatos belső  feszültségnek teszi ki a testét. Ugyanazok a romboló biokémiai folyamatok indulnak el mint a kényszerből megtett cselekvés során. Egy idő után ugyancsak kialakul a stressz, hosszú távon pedig a betegség.

Mi hát a teendő?

A válasz most is nagyon egyszerű:

SZERESD ÖNMAGADAT,  MERJ VÁLTOZTATNI, MERT TE VAGY AZ ELSŐ!!!

HAGYD KITELJESEDNI A BELSŐ KÉSZTETÉSEDET AZ EGÓ LECSILLAPÍTÁSA ÁLTAL! EZÉRT SZÜLETTÉL!

Mivel nekem is nehezemre esik átlépni a komfortzónám határát, az írás remek lehetőség arra, hogy megtegyem. Egyébként hogy lehetnék hiteles?

Szeretettel várlak, ha te is szeretnéd megszelidíteni és együttműködésre bírni az EGÓdat.

Friss információkért, az ajándék e-könyvemért és a kedvezmény kuponért iratkozz fel a Hírlevelemre most!

feliratkozás

Bejelentkezés rövid probléma leírással az info@medihol.hu e-mail címen

Szeretettel várlak. 

Némedy-Nyul Marianna Cecília                                                                          Életgyógyász-Párkapcsolati coach