Miért nem vagyunk boldogok?

Mindannyian tudjuk már amikor megszületünk, hogy mit szeretnénk átélni minden egyes pillanatban ahhoz, hogy jól érezzük magunkat és boldogok legyünk földi életünk során.

Mert – mint tudjuk -, ez az életünk legfőbb célja, a Boldogság. Boldognak pedig akkor érezzük magunkat, ha a szeretet, nagyrabecsülés és bőség érzését tapasztaljuk folyamatosan az életünk minden területén. Ennek a megvalósításán kellene dolgoznunk egész földi életünkben. Ezért születtünk meg ide, hogy ezt megtanuljuk.

Önmagunkért, a fizikai testben megtapasztalható fizikai érzékelésekért, a tudatosságunk minél magasabb szintű fejlettségének eléréséért, miszerint 100 %-ban vállaljuk a felelősséget az életünk alakulásáért, az egységélmény újbóli megéléséért.  Mert minden és mindenki EGY.

Az Egységből való kiszakadás traumáját éljük át a megszületésünk pillanatában és már a születés módja is egyfajta tanuló feladatot testesít meg. Már ez sem véletlen, ahogy az életünk során semmi sem.

Ebben a pillanatban törlődnek emlékezetünkből a már megélt, magunkkal hozott tapasztalatok annak érdekében, hogy az új, vállalt feladatainkat tiszta lappal indulva élhessük meg. Azonban ami nincs meg az elménkben, ott van a lelkünkben. Ezért olyan fontos segítőnk a lélek szava, ha képesek vagyunk figyelni rá.

Akkor mégis miért nem vagyunk boldogok? Mert betegek vagyunk. És miért vagyunk betegek? Azért, hogy boldogok lehessünk…

Ha most már eléggé összekuszálódtak a szálak és kíváncsi vagy a folytatásra, olvasd el A megfelelés kényszere című bejegyzést!

Friss információkért az ajándék e-könyvemért és a kedvezmény kuponért iratkozz fel a Hírlevelemre most!

feliratkozás

Bejelentkezés rövid probléma leírással az info@medihol.hu e-mail címen

Szeretettel várlak. 

Némedy-Nyul Marianna Cecília                                                                          Életgyógyász-Párkapcsolati coach