Magamról

Némedy-Nyul Marianna Cecília vagyok, két felnőtt gyermek édesanyja és három csodálatos unoka nagymamája. Közel 20 éve foglalkozom önfejlesztéssel, önismerettel. Erről szól az alábbi bemutatkozó írásom. Fogadd szeretettel!

Olvasd el hogyan lesz egy Mérlegképes könyvelőből , Grafológus szakasszisztensből, Holisztikus szemléletű manuál terapeuta, végül Párkapcsolati coach – Házassági tanácsadó – Face to face tréner, Életgyógyász – Életküldetési konzulens, majd Access Bars és Access Energetikai Facelift kezelő.

Ez a kép számomra is eléggé nehezen tisztult ki. Utólag végig gondolva azonban tisztán látszik, hogy a valódi belső késztetés által kijelölt úton haladva előbb jutnánk el az áhított önmegvalósításig. Ez azonban nálam sem így működött. 

Ezért amikor 20 évvel ezelőtt a belső hangom azt súgta, hogy grafológiát kell tanulnom, a másik felem – a logikus énem, aki stabil munkahelyet akart – arra késztetett, hogy folytassam azt a szakmai képzést amit alapszinten már elsajátítottam. Így kezdtem el ugyanabban az évben a mérlegképes könyvelői képzést is. Legfőbb motivációm abban az időben az volt, hogy az öt és fél éves háztartásbeli létből kiszabaduljak és fizetős munkahelyem legyen. Erre leginkább a meglévő szakmámban láttam esélyt, ami hamarosan be is bizonyosodott. Tehát mérlegképes könyvelő lettem, és bár a grafológia képzést is elvégeztem, elnyomtam magamban a folytatásra való késztetést, és belesüppedtem a számok világa által nyújtott kényelmes és biztonságos életbe.

Azok a motiváló tényezők amelyek elindítottak a személyiség mélyebb megismerése útján azonban folyamatosan jelen voltak fel-fel bukkanó gondolatként.

Néhány év elteltével egyre gyakrabban éreztem úgy, hogy valami nem úgy működik az életemben ahogy szeretném. A napi munka már nem okozott örömet, egyre erőltetettebb rutinná vált. A konfliktusok amiket nem tudtam feloldani magamban, – természetesen nem csak a munkával kapcsolatban – végül betegség tüneteket kezdtek produkálni. Akkor még figyelmen kívül hagytam önmagam holisztikus szemléletét és  a hagyományos orvoslás mellett voksoltam. Így kerültem abba a helyzetbe, hogy egy bizonyos problémámat a sokadik gyógyszer sem oldotta meg. Ekkor javasolt egy kedves ismerősöm egy természetgyógyászt. Megkerestem őt, és a javaslatai alapján a betegségem egy hónap alatt megszűnt, gyógyszert azóta, már több éve fejfájásra sem kellett bevennem. Így szerettem bele az alternatív gyógymódokba.

Innen már felgyorsultan követték egymást az új utammal kapcsolatos döntéseim.

Amint az egészségi és lelki állapotom stabilizálódott, – amit teljes mértékben a gyógynövény kivonatoknak és a gyógyulásba vetett hitemnek köszönhetek – határozottabbá váltam az életem folytatásával kapcsolatos döntésekben. Egyre tisztábbá vált bennem a felismerés, hogy ennek a tudásnak legalább egy pici szeletét nekem is birtokolnom kell, hogy meg tudjam osztani másokkal, akik szintén fogékonyak a természetes gyógymódok alkalmazására.

Egy nagy levegővétellel elhagytam a régi munkahelyemet. Hálás vagyok érte, hogy tíz évig ott lehettem. Elvégeztem az ország egyetlen hivatalos oktatójánál Budapesten a Holistic Pulsing (Lélekmasszázs) tanfolyamot. (Hogy akkor miért éppen ebbe szerettem bele, máig sem tudom.) Azonnal szerettem volna ezt nagyon sok embernek megmutatni, mert a pozitív, energetizáló, gyógyító hatása amit magam is megtapasztaltam, rendkívüli. Az élet azonban másképp alakult, és ismét eltérített egy egzakt pálya felé. Azért, hogy később újabb bizonyítéka legyen annak, hogy letévedtem a helyes útról.

Egy évig foglalkoztatott az ingatlan közvetítés, aztán felismertem, hogy ez sem az én utam. Vissza tértem hát ahhoz ami vonzott, ami azóta sem hagyott nyugodni, és ismét elmentem a budapesti mesteremhez egy újabb manuál terápiás technikát megtanulni. Ez volt a Holistic Intuitív Pulsing (Lágy csontkovácsolás). Természetesen az elmúlt jó néhány évben folyamatosan képeztem magam a személyiség fejlesztéssel, az önismerettel, a tudatos életmóddal, és egyéb alternatív terápiákkal kapcsolatos területeken. Ez az ami mindig, minden mennyiségben érdekelt. Így jutottam el ahhoz az elhatározáshoz, hogy kibővítem tudásomat a komplex életgyógyászat területére, később egy speciális és racionális területre ami a  Párkapcsolati coach – Házassági tanácsadó – Face to face tréner képesítés megszerzése volt.

Úgy éreztem most már minden együtt van annak érdekében, hogy a tudásomat tovább adjam és segítségére legyek azoknak, akiknek módomban áll ezt megtenni, mert igényük van a változásra.

A változásra ami az egyetlen út a boldogabb, teljesebb élet felé. Új, önmagamért – minden élet területen –  felelős gondolkodásom jelentős pozitív fordulatot hozott az életminőségembe, az emberi kapcsolataim minőségébe. Bár megérkeztem valahova, előttem az út még hosszú, és csak remélhetem, hogy lesz lehetőségem végig járni.

Ezt a bátor döntést meghozva ugyanúgy változhat sokkal élhetőbbé és boldogabbá bárki élete.

Hitem szerint amit az élet ránk mér azt csak értünk teszi, hogy elvezessen arra az útra ahol képesek vagyunk önmagunkra találni.

Az út előttünk végtelen, és mindig elénk hozza azt ami hozzáadhat valamit a fejlődésünkhöz.

Így talált rám az Access Counsciousness® remek rendszere, kézrátételes energetikai kezelései, és tudatosság fejlesztő eszközei.

Hatékonyságukat a saját bőrömön megtapasztaltam, és beleszerettem. Annak érdekében, hogy megmutathassam másoknak is Bars és Facelift kezelő lettem, és a Bars Facilitátori engedélyem folyamatban van.

Az átélt tapasztalások által válik a tanulás tudássá. Engem a negatív, fájó tapasztalások késztettek arra, hogy tanulmányozni kezdjem az emberi viselkedés okait. Ezért döntöttem úgy, hogy minden tudásommal azon leszek, hogy másokkal ez ne történjen meg. Minél többet megértettem az ember és a nem fizikai lét működéséből, annál elkeserítőbb és egyben inspiráló is volt  számomra a felismerés, hogy mennyi mindent nem tudok még. A megszerzett információk és tudás alkalmazása, megtapasztalása azonban egyre pozitívabb hatást gyakorol a mindennapi életemre.

Nem vagyok gyógyító, nem állítok fel diagnózist. Viszont személyes tapasztalatom és tanulmányaim által szakemberként konzultálok és nyújtok segítséget bárkinek, amennyiben olyan jellegű problémája van amire az általam elsajátított módszerek  használata megoldást nyújthat.

Testünk öngyógyító képessége, önmagunk lehetőségeinek megismerése által csodákra képes, csak tudnunk kell ezt a folyamatot elindítani és többé nem visszafordulni.

Szeretettel várok mindenkit a coaching üléseken, konzultációkon és kezeléseken, hogy együtt megtaláljuk a pozitív, életjobbító megoldást.

MERT SZERETNI ÉR! Önmagunkat is !

Személyes megbeszélésre egy rövid probléma leírással itt tudsz jelentkezni: info@medihol.hu

Közvetlenül itt tudsz üzenni: Írd meg miben segíthetek!

Érdekes és hasznos információkért és az Ajándék E-KÖNYVÉRT iratkozz fel a hírlevelemre itt:

feliratkozásNémedy-Nyul Marianna Cecília                                                                                   Párkapcsolati coach- Életgyógyász