Évek, talán évtizedek teltek már életedből úgy, hogy sosem voltál eléggé fontos önmagad számára.
Leginkább mi nők vagyunk hajlamosak a családért feláldozni a saját vágyainkat, kreatív belső késztetéseinket. Eljátszunk mindenféle szerepet azért, hogy a hozzánk közelállók jól érezzék magukat, mindenük meglegyen. Gondozunk, táplálunk, támogatunk, segítünk, irányt mutatunk, sőt talán még gondolkodunk és dolgozunk is szeretteink helyett. Legszívesebben magunkra vennénk az összes terhüket, csak nekik legyen kényelmes, gondtalan és boldog életük.
Közben a miénk meg csak úgy elfolyik.
Miért engedjük meg ezt? Mert nem szeretjük önmagunkat.
Az évtizedek elrepülnek és azt vesszük észre, hogy egyedül maradtunk. Még akkor is lehet így, ha párkapcsolatban élünk ami már kiüresedett, ellaposodott és csak a közös fedél tartja össze. Van aki azt gondolja, hogy ez az élet rendje. Nincs is ezzel baj, ha boldogan és egészségesen éli az életét. Probléma akkor van, ha ebben az élethelyzetben nem találjuk a helyünket. Nem tudjuk mit kezdjünk magunkkal, mert a napi teendők már nem töltik ki az időnket.
Mivel egész életünkben nem törődtünk azzal, hogy mit is szeretnénk, így azt sem tudjuk mi az amivel szórakozva szerezhetnénk önmagunknak örömet.
Vannak akik a munkába menekülnek. Bevállalnak még egy állást, vagy találnak egy gondozásra szoruló rokont, vagy “nem engedik felnőtté válni” a gyerekeiket. Mert nem engedhetik meg maguknak a passzivitást, a pihenést, hiszen akkor haszontalannak, lustának bélyegeznék önmagukat. Ilyenkor szokott besokallni a szervezet. Aki nem tud megálljt parancsolni önmagának, azt a teste fogja figyelmeztetni a betegség jeleivel.
Vannak akik a másik végletet, a passzív önfeladást választják. Amikor nem is akarják kitölteni az üres idejüket semmivel. Úgy gondolják, már nincs több dolguk az életben, megtették amit a kötelesség megkívánt. Ilyenkor megjelenhetnek azok a gondolatok, hogy eljött az öregedés ideje. Az öregedés gondolatához pedig egyértelműen társul a test romlása is, a betegség. Amikor ez a gondolatminta betelepszik a fejükbe, már nem kell sokat várni, hogy megjelenjenek az első betegség tünetek. Máris lesz dolguk. El kell menni az orvoshoz, kivizsgálásokra, kontrollra, kezelésekre, netán ilyen-olyan műtétre és a környezetük is elkezd intenzíven érdeklődni, törődni velük. Milyen jó is betegnek lenni! Mondja a kisördög bennük. Lehet panaszkodni, sajnálni és sajnáltatni magukat, kérésekkel, kívánságokkal fordulni a szeretteikhez. Hiszen egy betegnek senki sem mond nemet, készségesen körül ugrálják, kiszolgálják. Végre vissza kapnak egy keveset abból amit mi kérés nélkül megtettek nekik egész életünkben. De milyen árat fizetnek ezért, és miért van egyáltalán szükség erre a figyelemre?
Egyszerű a válasz. Még mindig nem szeretik önmagukat.
Mert ha így lenne, akkor nem a saját testi épségük feláldozásával szereznének figyelmet másoktól, hanem megkeresnék önmagunkban a boldogságuk forrását. Azokat a szeretettel végzett tevékenységeket amelyek által önmaguknak meg tudnának adni mindent ami a harmonikus, kiegyensúlyozott, örömökben gazdag, alkotó élethez kell.
Nincs szükség senkire, hogy boldoggá tegyen minket. Egyedül önmagunk megismerésére és a belső késztetéseink felismerésére van szükség.
Sosem késő ezt elkezdeni felfedezni.
Tudom, Te azok közé tartozol akik az örömteli szabad szárnyaló életet választják. Ha nem tudod hogyan indulj el, ha szeretnél egyedül is boldogan élni anélkül, hogy másoktól várnád a megváltást, tervezd újra az életedet és gyere el játszani a Medi-Hol Boldogság műhelybe, hogy Silo mester üzenetei megmutathassák számodra a saját utadat.
Navigáld TE a hátralévő életedben Önmagadat a boldogság felé!
A JÁTÉKRÓL BŐVEBBEN ITT OLVASHATSZ!
Annak érdekében, hogy írásaim első kézből eljussanak hozzád, kérlek iratkozz fel a Hírlevelemre, és egy párkapcsolatot támogató e-könyvet küldök neked ajándékba.
Várlak sok szeretettel a Medi-Hol Boldogság műhelyben!
Cecília